A rózsaszínű selyemmel borított, gyöngyvirág-illatú, fémkapcsos naplók divatja a múlté. Ha ma, 1945 tavaszán egy 17 éves szerelmes kislány naplót írna, ilyesforma lenne az:
Március 25
Amikor ma délelőtt megláttam, azonnal éreztem, hogy Ő az! "Ő!" A járda mellett ment, vállán hatalmas, kissé üszkös gerendával. A járókelők megfordultak utána, és csettintettek: "micsoda tűzifa!" Úgy lépdelt a tűzifával a vállán, mint egy félisten. Jobbján széles karszalagot viselt, különös betűkkel. "Titkos küldetésben jár!" - dobbant meg a szívem. Beleszerettem.
Március 30
Milyen választékosan öltözik! Milyen finom hátizsákja van! És kezéből sohasem hiányzik egy vödör, tele szénporral. Ízléses kis zseblapátja van, azzal szedi össze a szénport a közeli szemétrakásból. És milyen gyorsan! Milyen férfiasan! Ó, hogy szeretem! Vajha megszólítana egyszer!
Április 3
Megszólított! Megszólított!
- Kezit csókolom - mondta -, nem volna egy üres gyufásdoboza? Szeretnék rágyújtani, de csak gyufám van.
Hoztam egy gyufásdobozt. Ekkor letette a vödröt, és bemutatkozott: "Murok Dezső vagyok". Ezt mondta. És én éreztem, hogy nem hazudik, hogy valóban Murok Dezső. Aztán finom kis bádogdobozt vett elő, amelyben cigarettavégek voltak. Néhányat széjjelszedett, és cigarettát sodort. Mily szenvedélyes férfiú!
Április 8
Ma eljött hozzánk. Látszott rajta, hogy nagyon ünnepélyes. Két kezét egy ideig a háta mögött tartotta. Aztán hirtelen átnyújtotta, amit rejtegetett. Egy csokor vérvörös hónaposretek volt. Keblemre szorítottam a szerelem bíborvörös retkeit. Dezső, te félisten!
Április 15
Megkérte a kezemet. Eljegyzési ajándékul egy negyed kiló kockacukrot hozott. De én sem voltam szűkmarkú! Tíz Leventét kapott tőlem.
- Fizetésem nagyon kevés - mondta -, de van egy néném, akire meg merek nősülni, mert állandóan jön-megy Kalocsa és Pest között.
- És meg tudunk majd élni abból? - kérdeztem, és megsimogattam a kezét.
- Igen! - felelte Dezső, - Róza néni bivalyerős. Negyvenkilós csomagokat cipel...
Istenem! Negyvenkilós csomagok!...
Milyen finom családban kerültem!...
(Tabi László)
