Mit Szólsz Hozzá Kérlek Alássan

Ludas Matyi vicciskolája 

 Jubileumunk alkalmával figyelmességgel kedveskedünk olvasóinknak: mindenkit megtanítunk viccelni.

 A vicc egészen különös módon készül Veszünk egy darab papírt, egy ceruzát és egy témát; ezután a témáról kiagyalt viccet leírjuk a ceruzával a papírra. Kész.

 Még csak a különböző válfajokkal kell tisztába jönnünk, hogy tökéletes humoristák legyünk.

 Legyen a téma az élelmiszerdrágaság: Mondjuk, ez: drága a spárga.

1. Szabályszerű vicc

 (Fokozzuk az alapszót, így lesz a spárgából kötél, és kész a vicc. Ha az alapszó bolha, akkor elefántot csinálunk belőle, ha kisnyilas, akkor törvényszéki bírót. Kész, mehet.)

 - Hogy a spárga?

 - Ötvenmillió.

 - Na ne vicceljen, annyiért már kötelet kapok.

2. Szóvicc

 (Ehhez nem is kell magyarázat, csak erős idegzet.)

 - Hogy vette a spárgát?

 - Ötvenmillió volt. Mit szól hozzá?

 - Mit szóljak? Esz a spárgairigység.

3. Politikai vicc

 (Politikai viccnek nevezünk minden olyan viccet, amelyben kézigránátról vagy bármilyen lőfegyverről van szó.)

 A piarista iskolában kérdi a tanár:

 - Mit csinálsz, fiam, ha egy kiló spárga ötvenmillió, és neked csak huszonötmilliód van?

 - Akkor dróttal kötözöm össze a kézigránátokat.

4. Drasztikus vicc

(Ennek egyetlen követelménye, hogy finom legyen.)

 - Hogy a spárga?

 - Ötvenmillió.

 - És sok spárgája van?

 - Van elég.

 - Akkor akassza fel magát.

5. Fegyházvicc

 (Új műfaj. A fegyházvicchez rántott csirke és habos torta kell, de lehet spárgából is fegyházviccet csinálni.)

 - Mégiscsak hallatlan, a Markóban ötvenmilliós vajas spárgát kapnak az elítéltek.

 - Ez csak trükk, hogy spárgát adnak nekik.

 - Miért?

 - Így szoktatják őket fokozatosan a kötélhez.

6. Favicc

 (Itt az a lényeg, hogy az értelemnek szikrája se legyen a viccben.)

 - Hogy a spárga?

 - Ötvenmillió.

 - Árnyékban?

7. Félpikáns vicc

(A félpikáns vicc sajátsága az, hogy csak az olvasó magyarázza bele a pikantériát, amit az író írt bele.)

 - Gyönyörű spárgát láttam tegnap nagyon olcsón.

 - Hol?

 - Szemben velünk egy balettiskola van...

8. Pikáns vicc

 (A pikáns vicc vagy jó, vagy közölhető. Az alábbi pikáns vicc például nagyon jó.)

 - ...?

 - ...!

 Aki még ezek után sem tökéletes humorista, az várjon a legközelebbi jubileumunkig.

(Gergely Miklós)

 Tizenkét esztendő után vége levelet kaptam Bella nénitől New Yorkból. Éppen a legjobbkor, mert nem volt krokitémám. Én ezt a levelet most szórul szóra ideírom, hadd lássa mindenki, hogy milyen levelet kaptam én tizenkét esztendő után Bella nénitől New Yorkból.

 Te kedves rokonok,

 amikor Hanzi nekem írta meg Detroitból, hogy vagytok meg valamennyien otthon, én nagyon boldogultam. Én most közlöm veletek, hogy én tizenkét év alatt semmit sem lettem öreg, éppolyan csinos és kívánós vagyok, mint aki voltam odahaza, bár az én alak lett egy kicsikét elteltebb, de a hajam szép szőke, és senki se nem mondaná, hogy ez így nincs van rosszul. Én most is élek Harryval, aki egy nagyon jó emberüzlet, és hamis ékszert vesz és elad, és visz engem mindig szállodákba. Mindenki mondja, hogy fiatalabb vagyok, mint az anyád valaha, pedig volt ő is egy nagyon szép asszony, de én most vagyok nagyon kívánós, és biztosan örüljétek, hogy ezt halljátok tőlem.

Az, amit tett veletek Hitler, volt nagyon kényelmetlen. Mi, hála Istennek, valamennyien jól vagyunk, s lakunk egy nagyon szép házban itt, ahol van minden szobának külön ajtaja. És Harry azt mondja, hogy szeretne már látni titeket, illik tudni, hogy volt neki kötőhártya gyulladmány, és bekötött szemmel fekszik három napja óta. Minden héten megyünk mozi és színház, ami nekem nagyon jól áll.

 Hogy szegény Zsigát kivégezték, az nagyon bosszantó. De itt az élet eléggé szórakoztató, és van most a hamis ékszereknek egy jó szezonja, ami nekünk nagyon jól áll. Mariann meg Aliszka is vannak nagyon jól, van nekik is férj, aki dolgozik, és keres szépen. Vagyok velük sokat, és csodáljuk egymást, hogy olyan fiatalok maradtunk az európai háború dacára is.

 Hogy Artur bácsi és az ő kedves felesége megégtek Lengyelországban, az roppant zsenáns. Mi most vezettettük be a televíziós telefon, ami drága, de megéri, mert olcsó. Mi valamennyien gondolunk sokat rátok, és nincsen esztendő, hogy eszünkbe bele ne jutnátok, ahol tinektek van nagyon jó helyetek.

 Hogy szegény Matildék egész családja kiirtották, az nagyon érdekes. Aliszkának volt most influenza, de jött három doktor, és most már van mindenki egészség. Te kedves rokonok! Mi most össze fogjuk szedni, ami van ócska holmi, és küldjük el nektek csomag, csak írjatok meg, hogy megkaptátok, akkor küldünk újra fogpaszta, rágógumi meg ilyesmi. És ha akar kijönni az egész család, csak írjatok nekünk bátran, mi majd imádkozünk, hogy sikerüljön. Csókolunk mindenkinek a szája:

Belláék

(Tabi László)

Svájc térképe egységes,
Dániáé rétséges,
A mi pártunk egységes,
Nem lehet az kétséges.

Hát persze, egység, az sokféle van,

A bajonettnek is két éle van,

S ki mondaná, hogy így ez nem honett,

S hogy ettől nem szurony a bajonett?

Vagy más példának vegyük a libát:

Ki látna abban legkisebb hibát,

Hogy jobbraübalra szárnya van neki,

Mely őt a légbe fölemelheti?

És mert a liba nem egy köpülő,

E szárnyainál fogva röpül ő.

Illetve, hogy röpülhetne, ha még 

A szárnyai fölemelintenék.

Hogy nem röpül, attól most eltekints,

Szárnyával ez összefüggésbe nincs.

Van hát pártunknak is két szárnya. Van.

Ezért én még nem szégyellem magam

És ne keverje föl a köz-epét,

Hogy extra látja pártunk közepét.

S mint érdekesség járul ehhöz ép,

Hogy balközép is van s van jobbközép,

S ezek között is egy-két árnyalat,

Mik mind elférnek jobb s bal szárny alatt.

Hogy pártunk színdús, az neki nem árt,

A szürkeségek ideje lejárt,

Nálunk ki zöld, ki sárga, ki fehért,

Van lila is és barna is, kövér.

Csak egy nincs és az az egy a piros,

Nálunk minden szabad, csak ez tilos.

Nálunk kiki azt véli, mit akar.

Nálunk nincs kés, mely simára vakar,

Nálunk nincs kényszer és nincs fegyelem,

Így összefér akárhány vegy-elem,

S hogy egy-csárdában nem fér két dudás,

Az, kérem, régen elavult tudás.

Egy jó csárdában jól megfér húsz is,

Még akkor is, ha húszfelé húz is,

Nálunk van ilyen és van amolyan,

Mi demokraták vagyunk komolyan,

Dessewffy, Eszterházy: tut-egál,

Kisgazda mind, csizmában jól meg-áll,

S még ha milliomos is valaki,

A mi pártunk azért nem dobja ki,

Mi egymás ellen sose zendülünk,

Mert - végül is - egy húron pendülünk,

Nem választ el sem eszme, sem betű,

S ez alapon pártunk egyöntetű.

Svájc térképe hegységes,
Dániáé rétséges
A mi pártunk egységes,
Hogy volna ez kétséges?

(Gábor Andor)

Miből él a Hókusz elemér?

Meghökkentő tartalmú levelet kapott a napokban a rendőrség bűnügyi osztályának vezetője:

 Tisztelt Főkapitányság!

 Mint a Gebe utca 9 számú ház egyik lakója, felhívom figyelmüket Hókusz Elemérre, aki itt lakik a földszinten albérletben, ennek az embernek havi négyezerötszáz pengő fizetése van egy magáncégnél, ahol reggeltől estig dolgozik. Munkája után hazajön, és reggelig el sem megy. Üzleti ügyei nincsenek, rokonai nem támogatják, vagyona nincs, segélyt sehonnan sem kap, valutával nem kereskedik, és mégis él, sőt, tegnap eldicsekedett azzal, hogy vett egy pár zoknitartót. Nem ártana utánanézni, miféle sötét üzelmeket folytat ez az ember.

Tisztelettel

N. N. 

 A nyomozás megindul - Hókuszt azzal gyanúsítják, hogy az ördöggel cimborál

 A rendőrségen eleinte nem adtak hitelt a névtelen levélírónak, annyira fantasztikusnak találták vádjait. egy detektív mindenesetre utánanézett a dolognak. Meghökkentő tények kerültek napvilágra: Hókusz Elemér a Molnár és Gyermeke cégnél valóban havi négyezerötszázért dolgozik, sőt négyezerötszáz pengőt vallott be a közmunkaívén is.

 Még aznap este riadóautón helyszíni szemlére szállt ki a rendőrség. A rajtaütés-szerű szemlének megvolt az eredménye: Hókuszt éppen evés közben találták. A rendőrtiszt a még meglévő kenyeret és juhsajtot bűnjelként lefoglalta, s azonnal megkezdte Hókusz kihallgatását.

 Ennek során Hókusz körömszakadtáig tagadta, hogy lopásokból vagy rablógyilkosságokból él. Kijelentette, hogy sem élelmiszerrel, sem egyébbel nem kereskedik, holmijait nem adogatja el, kizárólag a fizetéséből él, s nem felel meg a valóságnak, hogy az ördöggel cimborál. Az ördögöt csak látásból ismeri, vele semmi kapcsolatban nem áll.

 Hókuszt bevitték a rendőrségre, ahol az ügyeletes rendőrtiszt azonnal megkezdte kihallgatását. Ennek során Hókusz elmondta, hogy a megélhetést ma valóban nehéznek találja, de szükségleteit fizetéséből fedezni tudja. Csak azt sajnálja, hogy havi ötven pengőnél többet nem tud jótékony célra adni.

 - Ne halandzsázzon itt összevissza! - szólt közbe a rendőrtiszt. - Azt mondja meg, mit szokott enni!?

 - Reggelire kávét és kenyeret, uzsonnára vajas kenyeret, délben levest, főzeléket, kenyeret, este pedig tojást és kenyeret vagy sajtot.

 - Mennyi kenyérjegye van!?

 - Napi húsz deka.

 - És ez elég?

 - Elég!

 - Hogyan osztja be!?

 - Gazdaságosan. A teli gyomor amúgy sem egészséges.

 - Hány kiló maga?

 - Hatvanöt.

 - És mennyi volt most egy éve?

 - Ötvennyolc.

 A detektívek összenéztek: ilyen konok szélhámossal még nem volt dolguk.

Újabb kihallgatáson Hókusz megtörik. A bűnjelként lefoglalt sajt és kenyér eltűnik

 Másnap reggelre a rejtélyes ügy újabb rejtéllyel párosult. A bűnjelként lefoglalt sajt és kenyér az éjszaka folyamán eltűnt. Minden valószínűség szerint betörő ette meg, s hogy a bűnjelhiányt leplezze, a sajt helyére egy revolvert tett.

 Hókuszt így a sajttal szembesíteni nem lehetett, de újabb kihallgatása során mégis megtört. Zokogva vallotta be, hogy már őneki magának is gyanús volt, hogyan tudja fenntartani magát, s titokban megfigyelte önmagát, de nem jutott eredményre.

 - Uraim - zokogta elkeseredetten -, higgyék el, fogalmam sincs, miből élek...

 Minthogy a nyomozás minden jel szerint holtpontra jutott, a rendőrség úgy döntött, hogy Hókusz Elemért szabadlábra helyezi.

 Hókusz hálálkodva köszönte meg a határozatot. Megígérte, hogy amint valami gyanúsat vesz észre, azonnal jelentkezik.

Lapzártakor kapjuk a hírt,

hogy Hókusz Elemért a hetvenkilences autóbusz tegnap este a Gebe utca és Kősó utca sarkán halálra gázolta.

 Ilyenformán sohasem fog kiderülni, hogyan élhet meg valaki manapság pusztán a fix fizetéséből.

(Tabi László)

Bárcsak felmehetnék
A mennyekbe liften,
Térdelnék Elébed,
Te jóságos Isten.

Kezem összetenném,
Úgy kérnélek Téged,
Tegyél nekem egyszer
Egy kis szívességet.

Amit Tőled kérnék
Szepegve, dadogva,
Egy szavadba kerül,
Egy bólintásodba.

Könnyem is pottyanna,
Előtted nem szégyen,
Kérnélek, jó Isten
Hogy most tél ne légyen

Szentséges Közönyöd
Jobb időkre tedd el:
Az idei telet
Engedd el, engedd el.

Pillants le erre a
Megbukott országra,
Lyukas tetők néznek
Te fényes orcádra.

Nincs ablak a falban,
Pincébe fa nincsen,
Nincs szűcs, ki vállunkra
Meleg bundát hintsen.

Vékony rongyainkat
Nézzed, jó Teremtő,
S ki cipőt talpalna,
Nem jön olyan mentő.

Jaj ha a tél ránk nyit,
Megfagy itt az ember:
Ne legyen december,
Legyen csak szeptember.

Gyepen ne legyen dér,
Zúzmara az ágon.
A mezőt liszt lepje
Most Magyarországon.

Hó, eső ne hulljon,
Föld ne legyen fertő,
Esség, ha esni kell,
Inkább majd tepertő.

Ragyogok majd Rád, mint
Gyertyalángos oltár,
Sose felejtem el,
Milyen kedves voltál.

(Szép Ernő)

Érzéki, mulya történet 

 Meghívott! Végre meghívott! Búgott a hangja, mint egy párja után vágyakozó gerlének.

 - Szerdán délután várom egy csésze feketére. Ne ijedjen meg, a hatodik emeleten lakom, de van liftünk.

 Mámorban szálltam fel a liften. Jó, békebeli érzés volt. Mintha a mennyország felé emelkednék - gondoltam magamban, mert költői lélek vagyok. És átnyújtottam két pengőt.

 - Idegenek négy pengőt fizetnek - mormogta a házmester.

 Balga ember! Azt hiszi, hogy én idegen vagyok ebben a házban! Idegen a Viola házában! No, megállj, lefelé jövet már családtagnak fogok számítani - morfondíroztam.

 Viola túláradó kedvességgel fogadott. Karcsú alakjára lágyan tapadt a selyempongyola, amely diszkréten, de mégis kacéran... Nem, nem folytatom a leírást.

 Amikor lehörpintettem az első korty feketét, a gondos háziasszony aggódó kedvességgel kérdezte:

 - Ízlik a kávé?

 - Fenomenális, csodálatos, piramidális! - mondtam egyszerűen.

 - Fél kilót átadhatok magának. Hétezer.

 - Kilója?

 - Félkilója.

 A második korty már nem ízlett annyira, de mit törődik az ember az ilyesmivel? Micsoda pazar, áldott jó asszony ez! Az izgalmas pásztoróra érzéki pillanatának küszöbén sem felejtkezik meg arról, hogy a kávémról gondoskodjon.

 - Édes - suttogtam önfeledten.

 - Apropó, cukrot is kaphat. Kilója ezernégyszázötven. Vagy inkább érdekli a szaharin?

 - Tűzkő nincs? - kérdeztem merészen.

 - Most van érte az autó Bécsbe! A jövő héten lesz! Hiszen maga úgyis feljön máskor is...

 Biztatóan nézett a szemembe.

 - Konyakot, likőrt? - kérdezte a legbájosabb háziasszonyi mosollyal.

 Nem vagyok alkoholista, de ilyen elragadó kínálásnak nem tudok ellenállni.

 - Konyakot kérek. De csak fél pohárral.

 - Fél pohárral nem adhatok. A legkisebb rendelhető mennyiség nálam öt üveg. Á hétszáz pengő, ab Budafok.

 Ahogy átrakta selyemharisnyás lábát, kábultan felejtettem rajta forró pillantásomat.

 - Tetszik magának a harisnyám?

 És amikor némán igent intettem, megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett.

 - Tudok még szerezni magának fél tudatot. Tizenkétezer pengő. Nézze meg közelről!

 Forróság öntött el. Vakmerően kérdeztem:

 - Harisnyakötőben mi van a piacon?

 Szemérmesen lehúzta a pongyolát, és így szólt:

 - Az most nincs. Nadrágtartó nem érdekli?

 Így enyelegtünk, amíg le nem szállt az alkonyat. Akkor az ablakhoz vezetett, és megmutatta a csillogó Dunát, amit nem vittek el a németek. Bódító parfümje szállt felém, de nem mertem dicsérni az illatát, mert ebben a buja percben csak szagolni szerettem volna a parfümöt, nem vásárolni. Szorosan egymáshoz simulva néztük a romokban fekvő Budát.

 - Mennyi rom! - rebegtem poétikusabban, mert szebb mondat nem jutott eszembe.

 Még közelebb bújt hozzám, és úgy súgta:

 - Nem akar egy romházat vásárolni a Vizét utcában? Leszakadt a lépcsőháza, de egyébként jó állapotban van. Három millió.

 Nem bírtam tovább! Köszönés nélkül rohantam ki az utcára, hogy a friss levegőn keressek gyógyulást sebzett szívemre. És a bánatos szeptemberi estében szomorkásan énekeltem magam elé a csalódott szerelmesek nótáját:

 - Romház, ha leszakad, egy helyébe száz is akad...

(Stella Adorján)

 Több olvasónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy rendezzünk újságíró-akadémiát, s mutassuk meg az utat, amelyen egy újságíró-jelöltnek haladnia kell, ha riporter kíván lenni a Világnál. Ugyanis a Világban jelennek meg a legszenzációsabb riportok. Kérésüket teljesítjük, s mert a gyakorlati oktatás hívei vagyunk, azonnal a dolog gyakorlati részére térünk.

Valaki leszáll a hatos villamosról.

Zöld kalapot visel. A vezetékneve: Csipek.

Lehet-e Kázmér a keresztneve?

 Első szabály: az újságíró (pláne, ha a Világ munkatársa) nyitott szemmel jár az utcán. Figyelmét semmi sem kerüli el. Mindent észrevesz. Azt is meglátja, ha valaki leszáll a hatos villamosról.

 A gyakorlati példa ugyanis ez: a Világ riportere észreveszi, hogy egy zöld kalapot viselő egyén leszáll a hatosról. Fülelni kezd a riporter, és meghallja, hogy a zold kalapos egyénnek valaki leszól a villamosról:

 - Viszlát, Csipek úr!

 A riporter feljegyzi, amit látott és hallott, és a szerkesztőségbe siet, ahol értekezleten szokták elhatározni, hogy mi történjék a nagyvilágban.

Az értekezlet megállapítja, hogy uborkaszezon van.

A szenzációt meg kell tervezni. A lapnak fogynia kell.

 Az értekezleten kiderül, hogy kétféle szenzáció van. Az egyiket már megírta a Szabadság, a Kis Újság és a Világosság, a másik még nem történt meg, ezt majd csak a reggeli lapok fogják megírni. A riporter tehát előadja, hogy látott valamit, amiből szenzációt lehet csinálni: egy Csipek nevű ember leszállt a hatos villamosról.

 - Ez biztos? - kérdezi a szerkesztő. - Nehogy valami link dolgot írjunk.

 - Magam láttam.

 Minthogy a szenzáció ezek szerint nem légből kapott, most a megtervezésen van a sor. Miért szállt le Csipek? Lehet, hogy itt volt dolga. Ez nem érdekes. Az is lehet, hogy észrevett a villamoson egy detektívet. Ez nagyon is érdekes.

 Csipek tehát azért szállt le, mert észrevett egy detektívet. Miért kellett ezért leszállnia? Lehet, hogy azért, mert tartozott neki 300 pengővel. Ez nem érdekes. Lehet, hogy azért szállt le, mert tudta, hogy a detektív őt keresi. Aha! Ez már nagyon érdekes!

 Nodemármost. Miért keresi a detektív Csipeket? Lehet, hogy mezőrendőri kihágás miatt. Ez nem érdekes. De az is lehet, hogy azért, mert bombamerényletet tervezett Karády Katalin ellen. Ahá! Ez már nagyon is érdekes!

 Miért tervezett bombamerényletet Csipek Karády Katalin ellen? Ez már mindegy, mert ez mindenképpen érdekes. De valami oka mégis volt. Például azért, mert nem akart hozzámenni feleségül.

 De hát miért nem akar Karády hozzámenni Csipekhez? Lehet, hogy azért, mert Csipeknek műfogsora van. Ez nem érdekes. Lehet, hogy azért, mert Csipek nyilas volt, és hetven embert agyonlőtt. Ahá! Ez már nagyon is érdekes!

 A szenzáció íme elkészült. Most már csak azt kell megállapítani, hogy lehet-e Csipek - Kázmér? Lehet. És hogyan jöttek nyomára az ügynek? Karády feljelentést tett. Van még tisztázni való? Nincs.

 A szerkesztő az órájára néz: fél egy. A riportot azonnal meg kell írni.

 A riport tehát megíródik. Főbb címei:

Tömeggyilkos a nagykörúton

Bombával akarta megsemmisíteni Karády egész tömegét!

Csipek Kázmért, a zöld kalapos rémet egy detektív felismerte a hatos villamoson!

Hetven embert ölt meg! Karády lett volna a hetvenegyedik!

Összeült az angol alsóház!

 A riport megírása már gyerekjáték. Tulajdonképpen csak meg kell ismételni a címeket, kissé feleresztve.

 A hatás holtbizonyos. A nagyközönség kapkodni fogja a lapot. Este hét óráig a nyolcvanezer kinyomott példányból hetvenkilencezer-ötszáz elfogy. A megmaradt ötszázat a belügyminiszter szedeti össze a rendőrséggel. Amint azt a lapokban olvashattuk. Ennek is megvan a maga jelentősége. Eddig az volt a szokás, hogy a megmaradt lapot a rikkancs vitte be, és ő számolt le vele. A jövőben a lappal valószínűleg a belügyminiszter fog leszámolni.

A helyreigazítások

 Egy ilyen jó riport másnapra is ellátja anyaggal a lapot. Bejutnak ugyanis a helyreigazítások. Íme:

1

 A Világ tegnapi számában riportot közölt, amelynek egyes tételei helyreigazításra szorulnak.

 Nem igaz, hogy engem a rendőrség keresett. Ellenben igaz, hogy a rendőrség nem keresett.

 Nem igaz, hogy én leszálltam a hatosról; ellenben igaz, hogy én felszálltam a hatvanhatosra.

 Nem igaz, hogy merényletet terveztem Karády Katalin ellen, ellenben igaz, hogy nem terveztem merényletet Karády Katalin ellen.

 Nem igaz, hogy engem Csipek Kázmérnak hívnak, ellenben igaz, ogy engem nem Csipek Kázmérnak hívnak.

Tisztelettel:

Schwarcz Rezső

2

 A Világ tegnapi számában közölt Tömeggyilkos... kezdetű cikkel kapcsolatban annak megállapítását kérjük, hogy a szóbanforgó helyen a hatos villamos nem áll meg.

BSzKRt

üzemi bizottsága

3

 A világ tegnapi számában megjelent cikkel kapcsolatban megállapítom, hogy:

 1. Csipek Kázmér nevű vőlegényem nincs.

 2. Ugyanezen okból kijolyólag nem nyaralhattam vele Budakeszin.

 3. Nem felel meg a valóságnak, hogy én egyszer öngyilkosságot követtem el miatta, mely halálosan végződött.

 4. Nem igaz, hogy Csipek Kázmér nekem fogadtt fiam.

 5. Nem igaz, hogy porszívógépek eladásából élek.

Karády Katalin

4

 A Világ tegnapi számában az első oldalon közölt cikkben említett zöld kalap annak megállapítását kéri, hogy ő nem zöld, hanem szürke.

*

 A helyreigazításokkal szemben cikkünk minden ámítását fenntartjuk.

A Világ szerkesztősége

* * *

Tudod-e még a régi nőket?

Fáj még, hogy el nem érted őket?

Üres fejű, kóclelkű bábuk,

Szájuk piros volt, szép a lábuk.

Jöttek, ragyogtak, megigéztek,

Te meg dadogtál, mint a részeg,

Azt hitted akkor, túl nem éled,

Hogy mással hálnak, nem tevéled,

Gőgös királynők, tiszta hattyúk...

Talán még sírtál is miattuk. 

Hányszor motyogtad zagyva lázban:

"Nem jól csináltam, elhibáztam,

Tovább kellett vón könyörögni,

S jól járok én is, mint a többi.

Megkóstolom jóízű húsát,

Nem ölne most a szomorúság."

És hajtogattad még sokáig:

"Egyik bolond volt, rongy a másik,

Álmatlan éjjelt, szép szerelmet,

Sem ez, sem az nem érdemelt meg."

Gőgös királynők, tiszta hattyúk?

Hamar leszállt az alkonyatjuk.

Egy év... vagy öt-hat... s fényevesztett,

Hazug bűbájuk kopni kezdett.

Jaj, hová lett a sok parázna,

Friss, fiatal test vad varázsa?

Izzó nyarukra hűvös ősz ült,

Sok meghízott... egy meg is őszült,

Templomba jár ma, vén boszorkány...

Szívedben elcsitult az orkán.

Tudod-e még a régi nőket?

Szeretted és gyűlölted őket.

Aztán te is vénülni kezdtél,

Elszáll az élet, ugye, testvér?

Nem vagy te már a régi éhes.

Hány éves is vagy? Hatvanéves?

Mire rád köszönt a hetven,

Csak temetőt látsz vén szívedben.

Itt nyugszik egy nő... ott megint egy...

Jó volt-e, rossz-e... az ma mindegy!

(Heltai Jenő)

A regény befejező része (Ma így írná meg Lajoska) 

 Brandstein Juda tiszta fényű, kék szemei gyermeki ártatlansággal néztek a cinikus képű ifj. Gyéressy Ádámra.

 - Hogy tetszik ezt gondolni?

 A földbirtokos vállat vont.

 - Pénzt csak úgy szerelemből nem adhatok magának. Ezt beláthatja, apuskám. Ezért mondom: maga elhozza nekem holnap azt a vacak fejpárnáját. Ne spekuláljon sokat. Hozza el, majd olcsón megszámítom.

 Brandstein szeme könnybe lábadt.

 - Végtelenül köszönöm a jóságát. Hogyan háláljam meg?

 Gyéressy unottan legyintett.

 - Csak hagyja, Juda, nem jár érte semmi.

 Brandstein boldogan távozott. Ekkor még nem sejtette, hogy a földesúr ezt a párnára értette, amiért másnap richtig nem adott semmit.

 Így húzta ki a jóhiszemű Brandstein feje alól utolsó párnáját is.

 Juda még aznap hazahozta a pucerájból egyetlen ingét, és átküldte a földbirtokosnak. Mert olyan szíve volt, hogy az ingét is odaadta.

 Ettől kezdve ing nélkül járt. Utolsó inge is ebek harmincadjára került.

 Apropó, ebek. A földbirtokos másnap vadászvizsláját sétakocsikáztatta vadonatúj Rolls Royce-án, amit Brandstein kiforgatásából szerzett. A pompás, új gépkocsi majdnem elütötte a derék Brandsteint, aki elgondolkozva ment át az úttesten. Szegény azon tűnődött éppen, hogy miből utalja át a tartásdíjat annak a rafinált cselédlánynak, aki Judát fiatal éveiben elcsábította, s mikor Brandstein közölte vele, hogy apának érzi magát, szó nélkül otthagyta, és megcsalta őt egy tűzoltózenekarral.

 A luxusgépkocsi nagyot tülkölt, Juda ijedten rezzent fel szociális gondolataiból. Az utolsó pillanatban tudott csak félreugrani. Az autó sebesen suhant el mellette. Juda tisztelettel emelte le kalapját az autó cilinderei előtt, amikor a kocsiban terpeszkedő Gyéressyt megpillantotta.

 Nem haragudott rá. Régen elfelejtette már, hogy kiforgatta vagyonából, azért sem neheztelt, hogy a mohó és kapzsi földbirtokos húga volt az, aki csupa unalomból szemet vetett Judára, és megrontotta a tapasztalatlan fiatalembert. Szegény Juda részéről tiszta, nagy szerelem volt ez. Hónapokig kezelték.

 Brandstein ettől az időtől kezdve kezdett csúszni a lejtőn, a lejtőn nem lehet megállni, csak megélni. De nem az ilyen idealistáknak, mint Brandstein Juda. Ő sohasem tartozott az élelmes emberek közé. Akárcsak Kondor, a nemes szívű bankár, akivel az eset után Juda üzleti összeköttetésbe került.

 Nem csoda, hogy a két szubtilis lelkű üzlettárs nem ment semmire. Hiába, a pénz, az üzlet a Gyéressy Ádámoknak való. Az ilyen minden hájjal megkent reakciós dzsentrik jobban értenek a tőzsdéhez és más efféle feudális dolgokhoz.

 Pesten élt már Juda, mikor egy napon arról értesült, hogy ijf. Gyéressy Ádám is főbe lőtte magát. amilyen komisz, rideg ember volt, ezt is csak azért tette, hogy ne kelljen többé segíteni kifosztott áldozatán, Brandstein Judán.

 Ilyen a dzsentri.

 A temetés után tudta meg Juda azt is, hogy megrontója, gyéressy Éva, akit még ekkor is szeretett, sohase lesz a felesége. Egy ottani földbirtokos, a reakciós főbíróval összepaklizva kiigényelte Évát Juda elől a megyeházán.

 Brandstein Juda utolsó reménye is összeomlott...

 - Bár sohasem indultam volna el Tarnopolból - mondta összetörten.

 Csüggedten nézett maga elé. Nosztalgikusan gondolt Tarnopolra, és felsóhajtott:

 - Miért is jöttem ide? Tarnopolban karriert csináltam volna, ma talán már samesz lehetnék...

(Hídvéghy Ferenc)

Március 20.

 Végre nekem is felvirradt. Ma értesített a földosztó bizottság, hogy a Repcedűlőn nekem juttatták Kintzlhoffer Jakab, a helybeli Volksbund tagjának ötvenholdas birtokát. Olyan boldog vagyok. A földet, sajnos, még nem láttam, elindultam ugyan, hogy megnézzem, de Kintzlhoffer Jakab éppen akkor lépett ki a Krantzlhuber kocsmájából, és úgy fejbe vert egy szódásüveggel, hogy utamat egyelőre el kellett halasztanom.

 Április 10.

 Fejsebem szépen gyógyul, sajnos, újabb kellemetlenség ért, elveszett a passzus, amivel a birtokot nekem ítélték. Magam sem tudom, hogy történhetett, mert amikor Kintzhoffer sógora, a Franzl megtaszított, esés közben még a kezemben szorongattam. Lehet, hogy hasbarúgás után kallódott el, amikor a Szepl ötödmagával megfenyített. Nem baj, majd szerzek egy másikat.

Május 8.

 Ma nagygyűlés volt a Krantzlhuber-vendéglő nagytermében, a Kintzlhoffer unokabátyja beszélt, sajnos, egy szót sem értettem, végig németül szónokolt, de biztosan a demokráciát dicsérte, mert igen megtapsolták. Én is felszólaltam, utána a Krachmajer doktor úr sínbe rakta a lábamat, és azt mondta, hogy most egy darabig ne foglalkozzam politikával.

Június 9.

 A másolatot megszereztem, sebeim szépen gyógyulnak. A földemet, sajnos, még mindig nem láttam, mert a Kintzlhoffer-család nagyon népes, és minduntalan beléjük ütközöm. Ma a Jakab hentes-unokatestvérével találkoztam. Egy darabig megint feküdni fogok, fizikumom nem elég erős ahhoz, hogy a földosztással járó viszontagságot elviseljem. A szívem még bírja valahogy, de a vesém minden rúgásra érzékenyen reagál.

Július 11.

 A faluban szerte mesélik, hogy a temető mellett akik egy Kintzlhoffer, aki még nem vert meg. Majd utánanézek a dolognak. Most a fáskamrában fekszem, kicsit megsebeztek az üvegcserepek, mikor az ablakaimat beverték. Állítólag kint volt egy államtitkár kivizsgálni az ügyemet, másfél napig itt tartózkodott, anélkül hogy megverték volna. Mégiscsak szép dolog a demokrácia.

Július 21.

 Tegnap családi összejövetel volt Kinztlhofferéknál, utána meglátogatták betegágyamat. Számításom szerint még három napig élek. Úgy tervezem, hogy vasárnap lesz a temetésem a falu végén lévő öreg-temetőben. Végre mégis földhöz jutok Budaőrsön.

(Gádor-Darvas)

 Hónapok óta nap nap után megtörténik, hogy bizonyos egyének egyik vagy másik párt tagjának mondják magukat, ezt mindenféle írásokkal, könyvecskékkel igyekeznek igazolni, s aztán a pártok kijelentik, hogy az illetők mégsem tekinthetők az illető párt tagjainak. A Ludas Matyi ezért összeállította a párttagságra vonatkozó használati utasítását:

1. Nem az a párttag, aki annak tartja magát.

2. Nem az a párttag, aki annak mondja magát.

3. Nem az a párttag, akit a pártba fölvettek.

4. Nem az a párttag, akit a pártból kitettek.

5. Nem az a párttag, aki már húsz éve tagja a pártnak.

6. Nem az a párttag, aki tegnap lépett be a pártba.

7. Nem az párttag, akit letartóztatnak.

8. De viszont hogy valakit nem tartóztatnak le, még nem jelenti azt, hogy párttag.

 Ezen gondos körülhatárolás után megállapítható, hogy párttag az, akiről még nem derült ki, hogy nem párttag.

 Egy párttag.

(Gábor Andor)

(A honvédelmi miniszter rendeletileg eltörölte a párbajt. A rendelet bizonyára véget vet a színpadi párviadaloknak is. Cyrano a rendelet hatása alatt átköltötte híres párbaj-balladáját. A következőképpen):

Először is tovalebben
Lenge bájjal kalapom,
Mert a párbaj-rendeletben
Erre nincs még tilalom.
Jól kezdődött e napom:
Már engem se hagynak békén,
Jó orrom van: gyanítom,
Baj lesz itt a versem végén.

Szablyámat már le is tettem,
Ószeresnek adhatom,
Bár ma már az ószeresben
Sincs eziránt vonzalom,
Ha nyílik rá alkalom,
Jobb lenne, ha elcserélném,
Úgy sincs zsírom, se babom,
Konstatálom strófám végén.

Egy kis eszpresszóba mentem,
Itt a kardom - mutatom.
S két szendvicsért elcseréltem:
Éhes maradtam nagyon
Ellenszámlás alapon.
S mert feketét is nyelt gégém:
Az utolsó huszasom
Szúrtam le a cechem végén.

(Hídvéghy Ferenc)

  Itt állok, kedves hallgatóim, a körúti nagy-kávéházban. Csupa szín, hangulat, és hamvas báj az egész. Egyik sarokban galambősz hajú, tiszta tekintetű nénike köt. Hogy mit köt? Üzletet köt. Kávécska párolog a nénike előtt, éppen cukrot vesz hozzá. Háromszáz kilót.

 Szólítsuk csak meg a kedvest:

 - Nem lesz ez sok a kávézáshoz, nénike?

 - Nem a kávézáshoz lesz, galambocskám, hanem a feketézéshez - mondja és szende szeméremmel megbillentik főkötőjét.

 Emitt két úr vitatkozik egy asztalnál, gyerünk csak azzal a mikrofonnal.

 - Hányszor mondjam neked, Teobald, hogy hagyd abba a feketézést. Piszkos dolog az, visszaélni a helyzettel. Maradjunk mi csak a szolid zsebtolvajlásnál.

 - Szaharin van? kérdi egy vendég a pincértől.

 - Van, kremássan. Mennyi tetszik? Mert sajnos, csak ötezerrel szolgálhatok.

 - Csak ötezerrel? Micsoda kávéház ez?! Ide se jövök többet...

 Itt egy idősebb úr harapdál valamit jóízűen. Nehezen megy, úgy látszik, rosszak már a fogai szegénykének.

 - Jó étvágyat kívánunk tisztelettel! Mi jót méltóztatik harapdálni, urambátyám, jó kis falatocska, mi, hehehe?

 - Ezüst ötpengőst, öcsém. Most kínálnak ötszázezer darabot, próbálgatom, hogy valódi-e?

 Itt ketten tanulmányozzák az étlapot:

 - Te mit rendelsz?

 - Egy tétel aranyórát, ezerhatszáznegyvenhat golyóscsapágyat, három vagon rézsarkantyút és kétszáz darab egérfogót.

 - Milyen ételek fogynak legjobban? - kérdezzük a főpincért.

 - A tinta, a toll és az itatóspapír. Kelendő cikk a hamis tanú is, de az drágább.

 Amott egy fiatalember vajas zsemlét rendel. Az emberek összenéznek, és újjal mutogatnak rá:

 - Látja, ilyen emberek vannak. Ez zabálni jön a kávéházba...

 A viszonthallásra, kedves hallgatóim.

(Gergely Miklós)

 A rózsaszínű selyemmel borított, gyöngyvirág-illatú, fémkapcsos naplók divatja a múlté. Ha ma, 1945 tavaszán egy 17 éves szerelmes kislány naplót írna, ilyesforma lenne az:

Március 25

 Amikor ma délelőtt megláttam, azonnal éreztem, hogy Ő az! "Ő!" A járda mellett ment, vállán hatalmas, kissé üszkös gerendával. A járókelők megfordultak utána, és csettintettek: "micsoda tűzifa!" Úgy lépdelt a tűzifával a vállán, mint egy félisten. Jobbján széles karszalagot viselt, különös betűkkel. "Titkos küldetésben jár!" - dobbant meg a szívem. Beleszerettem.

Március 30

 Milyen választékosan öltözik! Milyen finom hátizsákja van! És kezéből sohasem hiányzik egy vödör, tele szénporral. Ízléses kis zseblapátja van, azzal szedi össze a szénport a közeli szemétrakásból. És milyen gyorsan! Milyen férfiasan! Ó, hogy szeretem! Vajha megszólítana egyszer!

Április 3

 Megszólított! Megszólított!
 - Kezit csókolom - mondta -, nem volna egy üres gyufásdoboza? Szeretnék rágyújtani, de csak gyufám van.
 Hoztam egy gyufásdobozt. Ekkor letette a vödröt, és bemutatkozott: "Murok Dezső vagyok". Ezt mondta. És én éreztem, hogy nem hazudik, hogy valóban Murok Dezső. Aztán finom kis bádogdobozt vett elő, amelyben cigarettavégek voltak. Néhányat széjjelszedett, és cigarettát sodort. Mily szenvedélyes férfiú!

Április 8

 Ma eljött hozzánk. Látszott rajta, hogy nagyon ünnepélyes. Két kezét egy ideig a háta mögött tartotta. Aztán hirtelen átnyújtotta, amit rejtegetett. Egy csokor vérvörös hónaposretek volt. Keblemre szorítottam a szerelem bíborvörös retkeit. Dezső, te félisten!

Április 15

 Megkérte a kezemet. Eljegyzési ajándékul egy negyed kiló kockacukrot hozott. De én sem voltam szűkmarkú! Tíz Leventét kapott tőlem.
 - Fizetésem nagyon kevés - mondta -, de van egy néném, akire meg merek nősülni, mert állandóan jön-megy Kalocsa és Pest között.
 -  És meg tudunk majd élni abból? - kérdeztem, és megsimogattam a kezét.
 - Igen! - felelte Dezső, - Róza néni bivalyerős. Negyvenkilós csomagokat cipel...
 Istenem! Negyvenkilós csomagok!...
 Milyen finom családban kerültem!...

(Tabi László)

Ifjúkorom kávéháza,
Híres-neves Edizon,
Bebotlottam, elmélázva,
Csarnokába, be bizony.

Attól féltem, rosszul járok
S Búbánatra fakadok.
Várnak ott rám roppant árak
S annál törpébb adagok.

De nem így lett. Nincs ott semmi.
Törmelék és romfalak.
Nincs mit inni, nincs mit enni,
Se egy korty, se egy falat.

Öreg tulaj, Weingruber úr,
Agg főpincér, Pista bá,
Elvonultak hangtalanul
Kerepesi hant alá.

Erre, persze, negatíve
Reagál kissé a szív,
De míg él az ember, szíve
Maradjon csak pozitív:

Nincs ebben a kávéházban
Reggeli és uzsona,
Nem lobog eszpresszó-lázban,
Nem gyalázza uzsora.

Van hát egy kávéház Pesten
S jártam büszke arccal ott:
Kávéház, mely jóra képes,
Kávéház, mely tisztességes,
Tisztességes, mert halott.

(Gábor Andor)

hogy most már végérvényesen kijön ez az izé a hogyhívjákok ügyében... szóval az a közmunka dolog ... vagyis az a rendelet, kérlek.

 - Na igen, kérlek, nagyon helyes, elvégre ez a szegény ország nem épülhet fel magától, kérlek...

 - Hogyhogy, kérlek? Szóval te is dolgozni fogsz?

 - Nekem speciel van egy igazolványom, hogy én vagyok az országos hogyhívják egyik főizéje, és mint ilyen, fel vagyok mentve minden közmunkától!...

 - Nekem három ilyen igazolványom van, kérlek, de ezek most állítólag nem lesznek érvényesek...

 - Akkor tiltakoznunk kell, kérlek!... Különösen a mai világban! Mert azt abszolút antiszociálisnak tartom, kérlek, hogy magunkfajta ember eldolgozza a munkát a professzionisták elől!...

 - Kiket nevezel te professzionistáknak, kérlek?

 - Akik abból élnek, hogy dolgoznak!

 - És mi tulajdonképpen miből fogunk élni, kérlek?

 - Tudod, kérlek, én konzervatív vagyok, és ezáltal sikerült a vagyonom átmenteni.

 - Azáltal hogy konzervatív vagy? Ezt nem értem, kérlek...

 - Na igen, kérlek, mikor a kozvélemény azon vitázott, hogy ki a nagyobb hadvezér, a Montgomery vagy a Rommel, én még mindig csak a Napóleonban bíztam!... Hát én most bemegyek a pártba, kérlek...

 - Én is belépnék valami ilyesmibe, kérlek, de mégis szeretném tudni, mik azok a demokraták?

 - Azok is emberek, kérlek... Csak másfélék! Azoknak olyan a telefonkönyv, mint nekünk a Góthai Almanach...

 - Ez nagyon érdekes, kérlek... És a fene egye meg, kérlek, ezt a demokráciát is tudni kéne már, hogy micsoda, ha már egyszer kitalálták... Te talán tudod, kérlek?

 - Úgy approximatíve... Annyit már tudok, hogy nem nekünk találták ki!... szervusz, kérlekalássan!...

 - Szervusz, kérlekalássan!

(***)

Vissza a talajgyökérhez! - Még él a rögvalóság, még él a rögeszme! Szálasi távirata a Tennóhoz! - A hungarista nemzetvezető utolsó nyilatkozata!

(Örökre kiküldött munkatársunk jelenti):

Döngő, acélos léptekkel menetelünk sok-sok hungarista testvéremmel, zárt sorokban, új utak, új célok felé. Kísérőink szuronyán megcsillan a májusi napfény, és feltárul előttünk a marhavagonok ajtaja. Egyszerre feltűnik előttem egy ismerős arc. Igen, ez ő, a Vezér! Mögötte, mint komoly testőrség, két géppisztolyos katona. Módunkban volt néhány szót beszélni vele.

 - Igen - mondotta hungarista daccal -, visszatérek Budapestre! Mindent ott folytatok, ahol abbahagytam. Állandó székházam ismét az Andrássy út 60 alatt lesz! Remélem, ott összes régi, hűséges munkatársammal találkozni fogok! Ott lesznek velem, ott lesznek mellettem!

 Mikor ezeket mondja, az arca csupa sugárzó pesszimizmus. Egy kis cédulát csúsztat a kezembe.

 - Távirat a Tennóhoz!... Kérem, juttassa hozzá valahogy...

 Belepillantunka a cédulába. Egy rövid mondat az egész:

 "Jobb minél előbb túlesni rajta. Szálasi."

 Az egyik őr most csöndesen megtaszítja hátulról a Vezért:

 - Mozgás, mozgás!...

 Igen, ez az ő jelszava! Mozgás és lendület. Elindul. Utánanézek, és a karom akaratlanul hungarista üdvözlésre lendül.

 - Kitartás! Győzünk! Úgy éljen Szálasi!...

(Békeffi István)

Nevess, magyar... Nem, még nincs mit nevetned,
Az irtózat még túlságos közel van,
Sebek rohadnak meg a testeden,
Agyad még nyomják szörnyű tegnapok,
Önbűneidtől szád még rossz ízű,
S ha fölnevetsz, a torkod még rekedt:
Hangszálaid vad hangok tönkretették.

Hogy tréfa vág, szatíra ostoroz,
Gúny öl - nehéz ezt így most mondani.
Ezek csupán szóképek, elkopott
Igék voltak, de aztán évekig
Megújították múlt értelmünket,
Itt kés vágott az élő húsba, kés,
Valódi kés. S az ostor szíjain
Ólomgomb volt, a bőrt cafrangra tépő,
És öltek, öltek, öltek gyilkosok.

Nevess, magyar... Nem. Próbálj meg nevetni,
De nevetésed emberibb legyen,
Mint volt a szennyes esztendők során,
Mikor betyárság volt, aljas cinizmus,
Mely minden szépre-jóra röhögött,
Mely hahotázott, hol hördült halál.

Nevess, magyar... Nem. Csak tanulj nevetni,
Elölről kezdd e drága tudományt,
Mit természettől csak gyermek kapott,
Mint ártatlan, csilingelő kacajt,
De az élet gondba és munkába görnyedt
Sok millió felnőttől elrabolta,
S helyébe vinnyogó sírást adott.
Az élet? Nem. Az bő tejű anya,
Szült gyermekét szoptatná szent mosollyal,
De voltak s vannak karmos, rút kezek,
Mindent elosztók, sírást és kacajt is,
Azok kiosztották a nevetést,
Oda, hol bőség - nem dolog gyümölcse -
De mégis bőség állott garmadában,
S a sírást adták mind a többieknek...
Ezen, magyar, mert túl nagy háború volt,
Most örökre változtatni kell,
Derű legyen, hol eddig csak ború volt,
Kacaj kincsét most másképp osszuk el.

(Gábor Andor)